2012. november 2., péntek

Nézői szemmel - A feláldozhatók 2 / The Expendables 2 /



Puszta emberi kíváncsiság hajtott, amikor meghallottam, hogy hamarosan látható a mozikban a Feláldozhatók második része. Ha az első részből következtettem volna, a folytatás sajnos mindig gyengébb alapon, most nem biztos, hogy erről a filmről írnék. Ami meglepő, így a film után az-az, hogy ezen utódra nem igazak azon előítéletek, amiket sokszor megtapasztalhattunk. Haladjunk szépen sorjában, nem szeretném már itt az elején ellőni azt, hogy mennyire jó a film… upsz.
Nem akarok álszentnek tűnni, de nekem az egész film alatt (elejétől-végéig) teljesen a „régi Rambo” érzést adta vissza, mind zeneileg, mind látványilag. Persze korábban még nem ilyen filmes technikákkal dolgoztak és én nem is erre értettem a puszta egyezést, hanem arra a kilátástalan világra, amiben a film is játszódik. Most persze jogosan kaphatnám a kontrákat, hogy „még jó hogy, amikor maga Rambo) Sylvester Stallone alakítja a főszerepek egyikét, akkor mégis mit várnál… Ezt is el lehetett volna rontani, de nem tették (ezer hála és köszönet). Nem mondok tartalmat, inkább felkeltem az érdeklődést a filmre, mert sokan úgy hiszik, hogy – ezek a 60 éves emberek – már semmi újat nem tudnak mutatni. Igazatok van, teljes mértékben. Abban viszont nincs, hogy ezek a „múzeumi” darabok képesek arra (némi segítséggel –korunk sztárjaival), hogy egy másfél órás csihi-puhit végigtoljanak, melyben a pihenés szikrája (ami tényleg elhanyagolható) alig látszik. Igenis képesek voltak arra, hogy ha legalább egyszer is, de mindenképpen megnézzük őket, mert amit alkottak az megmarad sok évre a memóriákban. A véres és akció dús jelenetekkel párhuzamosan végig mennek azok a poénok, amik az egyes színészek pályafutására teljes mértékben jellemzőek voltak. Külön tisztelet, hogy a régi ismérveket felvállalva megajándékozták azon felnövő fiatalságot, akik először még csak narrátorosan láthatták a poénok alanyait. El sem tudom képzelni, mekkora fáradságos munka lehetett összehozni ezt a filmet és a rengeteg, remekbe szabott történetet (melyet minden főszereplő –magával hozott-) egy élvezetés, mindent elsöprő másfél órába úgy összehozni, hogy az ne legyen „too much”. Nagyon sok mindent lehetne még felhozni, hogy miért érdemes megnézni ezt az alkotást, de egyvalamit biztosan: az igazi mozirajongóknak mindenért kárpótlás ad – Sylvester Stallone-t, Arnold Schwarzenegger-t, Bruce Willis-t, Jean-Claude Van Damme-t és Chuck Norris-t nem hogy csak egy filmben, de egy képkockán is látni. Respekt!
Menjetek, csak menjetek és nézzétek meg bátran a mozikban. Hihetetlenül jól szórakoztam, persze a megható jeleneteket kivéve az egész film alatt. Tetszettek a „régi klasszikusok” is és adott még valamennyi hitet ez a film, hogy nem szabad reménytelenné válni a sok képregényhős láttán. Igenis még léteznek azok az emberek, akik bárki ellen felvennék a harcot és megmerném kockáztatni, hogy minden egyes küzdelmet és akadályt sikerrel vennének, bár… egy fekete kétfülű, piros nadrágban szaladgáló Jedi, talán rajtuk is kifogna…
Ajánljuk-e a filmet?  -Igen-
Szubjektív értékelés: -9/10-
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 102 perc, 2012 (16) )

2012. június 1., péntek

Nézői szemmel - Muppets - a film / The Muppets /

Nagy szó, hogy első nekifutásra sikerült végignéznem, a világ legnagyobb jótékonysági Muppets Show-ját. Engedjétek meg, hogy ide-oda kacsingatva megpróbáljam veletek megszerettetni a kedvesség valamint jóakarat gigászi csatározását, mely mindvégig manifesztálódik, ahogy pörögnek az ólomsúlyú másodpercek.  Légy bátor, ki küzd a jóért és igazságért! Légy elszánt, kit nem állíthat meg mohó kapzsiság! Légy kitartó, ki akkor is hisz abban, ami már nincs, amikor az eget sűrű felhők borítják.
Keserves tekintet és szomorúság, mert elmúlt a ’70-es, ’80-as évek legnagyobb varázsa a The Muppets Show. Miközben könnyeinket törölgetjük, hogy minden a feledés bűzölgő mocsarába süllyed, hirtelen lehetőséget kapunk arra, hogy újra nézői és részesei lehessünk a csodának. Sajnos mindkét értelemben csalódnunk kell. Nekem nem adja vissza a régi érzést, inkább teljes képzavarba kényszerít bele. Elképesztő baromság az egész sztori, amit próbálnak megetetni velünk. Ugyanis ki hiszi el azt, hogy egy húsvér embernek Gary-nek (Jason Segel) Walter, egy muppet a testvére? Kettecskén, boldogan éldegélnek egy művárosban, műkörnyezetben, ahol még a kék ég sem igazi. Dalolgatnak, táncolgatnak, musical ez a javából, de ez is a sablonosan megformált műiességtől értéktelenné válik (nem egy Grease). Aztán a hihetetlen kezdő sztori teljesen elfelejtődik, mert egy újabb semmiből jövő történet kezd kibontakozni. Újra egyesíteni kell az évek alatt szétszéledt muppeteket, hogy 12 óra alatt összehaknizzanak 10 millió dollárt. Ha nem sikerül, (de miért ne sikerülne?) akkor sajnos, a kapzsi olajmilliárdos, Stexes Tex (Chris Cooper) megkaparinthatja a híres Muppets stúdiót, melynek helyén olajkutakat fúrhatna. Muszáj megpróbálni a lehetetlent, melynek szerves részét képzi: Jack Black, Whoopi Goldberg, Selena Gomez és Neil Patrick Harris. Azt hiszem nem maradt más hátra, minthogy kezdetét vegye a totális háború a, a... miért is? Ja, igen! A világnak szüksége van Brekire és társulatára, így kezdetét veszi az idővel való versenyfutás, melyben minden eltelt másodpercnek hatalmas jelentősége van, hiszen minden befolyt dollárral esélyt kaphatnak otthonuk megmentésére.
Minden esetre sikerélményként könyveltem el, hogy nem aludtam be a film (vagy mese, vagy bábmese) alatt. Nem hiszem, hogy 6 év felett valakit is lekötne egy olyan báb, melyet kettévág a képernyő alja. A film betétdalait tudom csak értékelni, melyek a magyar szinkront leszámítva, elég kellemesek és akár többször meghallgathatóak (persze, csakis eredeti nyelven). Talán nem kellene folytatni, de manapság ebben már nem bízok (bármi megtörténhet). Igaz, itt nem fenyeget az a veszély, hogy a mesefigurák kiszöknek a valós életbe, hiszen ott élnek, velünk.

Ajánljuk-e a filmet? -6 éves kor alatt mindenképp-

(színes, magyarul beszélő, amerikai családi vígjáték, 103 perc, 2011 (KN) )

2012. május 31., csütörtök

Kritikus pont - Kémes hármas / This Means War /

K/Rémes hármas. Gondolom, nem én leszek az egyetlen, aki ezzel a szójátékkal fog élni a film megnézése és elemzése után-alatt. Önbecsülésem védelme érdekében annyit szeretnék leszögezni rögtön az elején, hogy Reese Witherspoon neve hallatán meg sem akartam nézni ezt a pudingot. Éppen elég volt nekem a Dr. Szöszi első része (a második részre nem is voltam kíváncsi)… amiben ugyanezt a szerepkört játszotta el.
Röviden a tartalomról: egy német-orosz alapon álló szervezet Hong Kongban galibát csinál, melynek orvoslására egy angol-amerikai és egy amerikai titkos ügynököt küldenek. Azt hiszem, ezek alapján legyinthetünk egyet a mozifilm komolyságát illetően. Ugyanis a másfél órából 4 perc akció és 3 perc humor veszi ki a részét, míg a többi az unalmas, vontatott, high-tech feeling enyészetét fogja képezni. A szereposztást azért eltalálták, ugyanis a karakterek megformálását mindenki el tudta sajátítani, ami hollywoodi mércével mérve is maximum 2-es szint (egy fokkal magasabb a hőbörgő majmoknál). Továbbra sem tudom elhinni, hogy a fent említett két titkos ügynök Tuck (Tom Hardy) és Frank (Chris Pine) egész nap chatelnek, majd miután mindketten ugyanabba a csinos szőke Laurenbe (Reese Witherspoon) szeretnek bele, egy egész CIA-FBI akciócsoportot állítanak egymásra, hogy egyikük se tudja meghágni (hahaha) a szabályokat.
Sajnos Reese 32 fogas, enyhén ráncos mosolya sem tud meggyőzni arról, hogy a kezdeti szőkés szerepe után, kicsit is komolyan vegyem. Hiába öregszik meg a vásznon, nekem ugyanaz a semmitmondó, buta, szőke, másod-mellékszereplős színésznő marad, mint amilyen remekbe szabott szerepekbe bújtatták eddig.
Inkább romantikus, majdnem vígjáték ez, mint akciófilm, de abból is a felejthetőbb fajta. Nem tudok megbarátkozni továbbra sem ezekkel a tucat filmekkel. Nem akarok én folyton negatív értékelésekbe bocsátkozni, de kihozzák belőlem a vérengző filmszadizmust. Ütöm, vágom ahol érem, pedig inkább lennék kenyérre kenhető, mintsem utálatos nyálcsorgató film-soviniszta. Kénytelen vagyok nevetni azokon a poénokon, amiket már huszonkétszer (más produkciókban) ellőttek. Nem tehetek mást, mert erre kényszerítenek. Persze vannak a filmben 23 illetve 25ször elsütött poénok is, de ezeken (esküszöm) már nem tudtam még csak elmosolyodni sem. Továbbra is várom az új ötleteket és meghatározó jellemvonásokat, amiket még kisgyerekként vígan újságoltunk egy-egy film láttán egymásnak az iskolában (Rablótámadás, kezeket fel… te mondd, a te hangod mélyebb.)
Nem maradt más hátra, mint az összegzés. Lényegtelen, semmitmondó akció és még úgyabb romantika. Könnyen emészthető és követhető logika (talán, hogy a szőkék is megértsék?) Láblógatás és popcorn dobálás közben egy-két felszisszenés, unatkozó facebookozók a nézőtéren, ameddig a szem ellát. Persze tudom, hogy a mobilt ki kell kapcsolni az előadások ideje alatt, de sokszor megfordult az agyamban, hogy talán a székben ülve, én is inkább telefonon keresztül rakom közzé eme értékelésemet.

Ajánljuk-e a filmet? -Nem-
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 98 perc, 2012 (16) )

2012. május 29., kedd

Soron kívül - Underworld - Az ébredés / Underworld Awakening /

Egy újabb résszel bővült az immáron szappanoperának is nevezhető Underworld. Nem csak azért, mert lesz folytatás, hanem azért is, mert a kiteljesedni látszó történet egyre szövevényesebb. Azt már megszoktuk, hogy a folytatásos történetek vérfrissítéseként (hehehe) apró adagokban egy-egy sorsfordító elemet csempésznek a sorok közé, de a mostani meglepi adagot, már a harmadik részben elhintették.
Mostanra már nem csak emberek harcolnak vámpírokkal és vérfarkasokkal, hanem likánok harcolnak vámpírokkal és hybridekkel, akik ellen az emberek is szövetkeznek a vérszívókkal. Aztán biztosra vehető az is, hogy mindenki fog mindenki ellen harcolni, és ha a forgatókönyvírók elveszítik a fonalat, azért valami csak ki fog alakulni, hogy béke legyen a földön. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy „csak az íze kedvéért” egy teljesen új fajt létrehoznak, mondjuk egy ember-vámpír-likán-hybrid egyveleget, amik már az univerzumban fognak megküzdeni egymással, amolyan Dragon Ball feelinget sugallva. A vérfröcskölésen kívül (mert ugye ez szerves részét képzi a vámpíros filmeknek) csak a golyózáport tartom irreálisan feleslegesnek. Erről nekem a Robotzsaru jut eszemben, ahol lépten, nyomon (talán még a Rambo filmeket is meghazudtolva) repkednek a lőszerek. Lövünk mindenre, ami mozog, vagy lélegzik, vagy csak gondoljuk, hogy ott van. Nem számít, hiszen akkora lőszerkészletet halmoztak fel a vámpírok, hogy egy teljes világháborút képesek lennének megállás nélkül végigpuffogtatni. Persze fogynak a tárak és ez jól látható (piros pont), ahogyan az is, hogy Selene (Kate Beckinsale) guggolásból elképesztően sokszor tud szexisen felállni. Az már csak hab a tortán, hogy bőrszerkója mindig tisztán „csillog” az éjszakában is, hiába szántja fel a film elejétől a végig a díszletet és fröcskölik tele percről percre vérrel. Akcióban és fordulatokban nincs hiány (ez kifejezetten tetszett). Nincs kegyelem és finomkodás. Reped a csont, és aki hebegni mer egyenes beszéd helyett, annak a feje, akaratlanul is felkenődik nonfiguratív mintaként valamelyik kocsi szélvédőjére. Sokkal többet nem tudunk meg ezúttal sem, mint amennyit feltétlenül tudnunk kell (úgyis elfelejtenénk), hiszen, ha a film elején nem foglalnák össze az eddig történteket, talán mi magunk is elvesznénk a részletek között. Nyilván nem egy negyedik résszel kell kezdenünk az Underworld-ot, de aki nem szeretne több időt rászánni az ember-vámpír-vérfarkas-hybrid szerelmi négyszögre, annak némi segítséget adhat a film elején lévő összefoglaló rész. Visszatérve a mondanivalómra, aki meg akarja érteni a film lényegét, az kezdje szépen az elején. Nem szeretnék több konkrétumra kitérni a filmből, vegyük inkább kedvelhetőség szempontjából figyelembe a filmet. Kedvelhetjük azért, mert a kidolgozott akciójelenetek egymásra épülnek. A sötétben játszódó képkockákban nem veszünk el. Mindig látjuk, hogy mi történik, és nem mi magunk próbáljuk elhitetni a mellettünk ülővel, hogy az valójában mi is akart lenni. Gondolom ez a 3D megvalósítás miatt is hatványozottan érthető, de igazát tekintve teljesen harmadlagos „háromdéről” beszélünk. Ha a DVD-t megvásárolva odahaza nézzük a filmet (3D szemüveg nélkül) és megkérjük akár a kishúgunkat, hogy a harcjeleneteknél (oldalról, a képbe nem beleállva, szemünk irányába) egy flakon ketchupot spricceljen, ugyanazt az érzést érhetjük el. Ha esetleg, még jóban is vagyunk vele… olykor, teljesen váratlanul megijeszthet, már-már 5 vagy akár 6D-t is elkönyvelhetünk.
Nem maradt keserű a szánk íze a film befejezése után sem. Ettől úgy sem lesz jobb, csak bonyolultabb. Akinek nem tetszenek a vérszívós filmek, azok nézzenek Twilight-ot. Akiknek pedig tetszik, azoknak a következő, sőt azutáni rész is imponálni fog. Nem kaptam vérszemet, de vérveszteség lenne, ha kihagynám a soron következő Selene és a farkast.

 Ajánljuk-e a filmet? -Igen-
Szubjektív értékelés: -8/10-
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-horror, 89 perc, 2012 (18) )

2012. január 15., vasárnap

Hamarosan érkezem!


Ritka alkalmak egyike, amikor nem tudok nem elfogult lenni egy filmmel kapcsolatban. Ez a film pedig azon gyöngyszemeim közé tartozik, ahol már jövőhéten sátra verek a legközelebbi mozi előtt és rendületlenül dúdolom magamban Ihász Gábor nagy sikerű nótáját, a (NE) Állj meg kislányt!

Hamarosan érkezem!